Ma metrózni kényszerültem, ami így magában nem is lett volna karmikus, ha fell nem száll félúton egy pocakos, svájci sapkás tangóharmónikás fószer egy indokolatlan méretű hangszóróval, és rá nem zendít tuccos alappal az Azok a szép napok c. örökzöldre (illetve csak a dallamára), amivel egyből autentik önök kérték-hangulatot varázsolt a kocsiba. Az ikonizálódás útjára lépő Romkertes Nénire persze köröket vert, mondanom sem kell. Persze rá kellett döbbennem, hogy a fenti opusz valójában világsláger és a jelek szerint a hazai Harangozó Teri-verzióval szemben itt turistacsalogató értéke is van. Mivelhogy az emberek tapsoltak, sőt pénzt is adtak neki. El sem merem képzelni, otthon mi lenne, ha valaki a Blahánál bemászna és elkezdené - teszem azt - köcsögdudán játszani az Akácos utat, felteszem lincselés. A pillanatnyi kozmopolita érzést persze hamar lelombozta az, hogy két perc múlva megjelent egy ugyanilyen arc, csak ő a Besame muchót játszotta, a miheztartás végett. Mindenesetre a furulyás ösztöndíjkiegészítéstől ez sem vette el a kedvem, szóval jöhetnek a tippek a tracklistára.

Itthon hihetetlen izgalmak: többek között meg kellett küzdenem egy fagyasztott tőkehallal, valamint az ággyal is, amiből meglepetésszerűen kiugrott két borda (pedig semmi illetlent nem csináltam vele), de szerencsére a fantasztikus életösztöneim egyből orvosolni tudták a problémákat. Félix honosítása is tovább gyűrűzik, sosem hittem volna, hogy ilyennek tanúja leszek majd személyesen, de már az opcionális házastársakat keresi, akiknek hála mégsem kéne illegalitásba vonulnia hét év után.

Kiderült az is, hogy nem csak a furulyával tudom majd képviselni az anyaországot, ugyanis létezik a sulin belül egy intézmény, aminek a keretében lelkesnek mondott katalán fazonok és fazonnők hajlandóak idegenekkel társalogni, amennyiben az megtanítja nekik a saját országa nyelvét. Azt még nem tudni, hogy itt van-e olyan, aki csoportos öngyilkosságot követne el, ha nem tanulhatna meg magyarul, de én bizakodó vagyok. És nyelvi szempontból egzotikus.