Többek között Barcelona eddig még nem kelti mediterrán város benyomását. Legalábbis nekem ez alá tartozna a halszag, tengervízszag, bizonyos mértékű (de egészséges) bepállottság, valamint a szieszta-fiesztahangulat. Egyelőre egy sincs, bár lehet, hogy én vagyok túl véglény, hogy holmi szagok alapján azonosítok be dolgokat.
Az érkezéssel nem untatok senkit, legyen elég annyi, hogy az első spanyol mondatot egy nő intézte felém ("Uram, kétszer kell bedugni!"), valamint sikerült egyből eltévedni, de szeretek esőben fel-alá kolbászolni idegen helyeken. Természetesen az, hogy a metrómegállótól a szállás csak két retkes utcára van, csak azután derült ki, hogy az egész kerületet körbejártam. Az viszont pozitív, hogy a T-10 nevű bérlet intézménye tíz utazást biztosít bármilyen helyi bkv-eszközön (figyelem, a betűszó stimmel!), ha egy órán belül átszállok. A tíz alkalom pedig bármikor felhasználható a világ végezetéig. Ennek köszönhetően, na meg annak, hogy minden gyalogosan megközelíthető, még maradt 9 lehetőségem testközelből tömegközlekedni. Pedig nem vagyok skót. Pláne, hogy kiderült, az olyat itt egyszerűen csak katalánnak nevezik.
Az utcakép bennem egyből Budapest-benyomást keltett (tudva, hogy ez az azonosítás Prágánál is bejött, lehet, hogy ez csak ilyen nagyváros-tünetegyüttes), csak az itteni Nagykörút egyenes, a Dunát a tenger helyettesíti, a Gellérthegyet a Montjüic-domb, a Hősök tere helyett az oszlop tetején Kolumbusz mutat be az Újvilágnak, a Váci utcát meg La Ramblának hívják, ahol - ha hinni lehet a pletykáknak - a legtöbb magyar élőszobor dolgozik (van robotzsaru, csorgó gennyű predátor, nagyon igényesek). Na jó, azért akadnak különbségek is, például a varjak helyett tényleg papagájok ugrándoznak a fákon. Igaz, hogy ugyanúgy kárognak a természetbúváros megfigyeléseim szerint. Meg az utcán nő a narancs.
Tegnap még esett, ma meg már melegem volt tavaszi kabátban. Kb. áprilisi az idő, fúj az eső, süt a szél. A tengerpartra is kimentem baywatcholni egy kicsit, meg hangolódni temperamentumban. Itt meg Balaton-nosztalgiám támadt, az itteni Maisbitte-nőstények megfelelői malajziai alacsony növésű nők, akik fel-alá mászkálnak, és jó pénzért megmasszírozzák a homokban tespedő jónépet. Én igényesen-szentimentálisan elhajtottam, de kitartóak, és aki épp nem figyel, annak elkapják a lábát, és nyilván ilyenkor annyira profin megtalálják az akupunkturális g-pontod, hogy akkor már rég mindegy.
A városban mindenki motorral közlekedik. Pedig olvastam erről, de így is meglepő, hogy tényleg mindenki. Vénasszonyok is (a piros lámpának harciasan visszapofázós stílusban nyomják). Minden ház előtt spontán alsóőrsi csoppertalálkozóból lehetne tartani minimum hármat. A zebrákon felirat (nem létező katalántudásomat fitogtatva): Barcelonában három halálos balesetből egy itt történik. Megható. Ennek ellenére szerintem még én is több piros lámpán mentem át, mint zöldön, szóval rendszer nem nagyon van ebben.
Megtörtént az első tanulmányi tapasztalat is: bementem az egyetemre közölni jöttöm hírét. Szerencsémre az én karom nem az egyetemnek azon a rendkívül külvárosi kampuszán található, ahol a karok maradék 95 %-a, hanem a kiváltságos belvárosi részen, egy épületben osztozva a matekosokkal. Kicsit humán-reál összenövési nosztalgiám támadt, de ez nem segített a tájékozódásban, mert az épület tökéletesen szimmetrikus, és mivel minden katalánul van kiírva, nyilván először fantasztikus érzékkel rávetettem magam a matekos részlegre. Kicsit kolostor-hangulat van, sőt Bölcs Alfonz szobor is, meg aranyhalak a kertben, de nálunk otthon meg ökörsütés szokott lenni, szóval egy-egy. Hosszas keresés után aztán megleltem az erasmus-ablakot, ahol kiderült, hogy pénteken nem nagyon van ügyfélfogadás, legalábbis a többi napnál kiírt nyitvatartással szemben itt csak a tancat felirat volt olvasható. Saját szabadfordításomban kábé anyád jön be pénteken dolgozni. Mindegy, hétfőn újra rájuk repülök.
Nos, egyelőre ennyi, majd lesznek képek is, szaftos részletek, de most adás vége.