Kénytelen leszek szortírozni, hogy mindennek jusson hely, szóval ez lesz itt a "hazai" dimenzió most, felteszem mindenkit érdekel. Félixnek meghosszabbították az amúgy is ideiglenes letelepedési engedélyét, ennek örömére kubai stílusban vacsoráztunk:a vagdalt húsba dózerolt krumpliból lesz a picadillo a la habanera, és nem azért, mert közben Carmen-betétdalokat énekel a séf, hanem mert odahaza a húsban nem túl gazdag havannaiak így próbálták vizuálisan feltupírozni a kaját. Kevés sikerrel, teszem hozzá. A portásnők is megvannak, amikor épp nem egymás haját festik, amit a múltkor is sikerült kifognom, nagyon készségesen segítenek bárminemű probléma esetén. Néha Vivaldit bömböltetnek a lépcsőházban, de csak a viharos részt, mert az olyan megnyugtató, amikor elmúlik.

A hétvégén beköltözőshow volt, Virginia elhagyta a fedélzetet, helyette érkezett Luigi, az olasz joggyakornok, aki valamilyen ismeretlen oknál fogva mégis képes olasz létére a spanyoloknak jogi tanácsokat nyújtani (és nem, nem a Szupermárió Inc.-nél dolgozik). Továbbá jött vele egy hatalmas fej karfiol, és az is kiderült, hogy mint minden olasz, nem veti meg a tuccot és nem tud nyakkendőt kötni.

Mivel péntek dél óta tavasz van, úgy gondoltam, egy kiló kenyér társaságában bejárom a Güell-parkot, ami itt van a szomszédban, tényleg tetszetős, bár valóban mindenkit itt esz a fene, ha épp nincs zuhé vagy Barca-meccs. Talán majd lesznek képek is, de lehet hogy kivárom velük a napsütést.

A hétvége másik szétnézős eseménye a konkurens egyetemen, az Universitat Autónoma de Barcelonán történő ipari kémkedés volt. Ezt egy külön egyetemvárosként kell elképzelni, amit csak a helyi HÉV-vel (FGC - mindenki szabadon helyettesítsen be magánhangzókat) lehet megközelíteni és ami hagyományosan az antifrankóista nézeteket valló egyedek fellegváraként terül el a várostól messze, a Tibidabo kevésbé napsütötte oldalán. Azért ott, mert itt könnyű volt bekeríteni őket, ha felkelésre került volna sor, de mivel minden mozdítható dolgot eleve a földbe csavaroztak, még egy nyomorult barikádot se lehetett volna felhúzni semmiből és így nem került. Mellesleg kb. ugyanazok a benyomások értek, mint Petit Madridban (igényes betonbunkerek, piercinges csajok), kevesebb politikai graffitivel, de több bologna-fikázóval. További megrendítő élmény volt (belterjes rész jön, a nem spanyolosok becsukhatják a szemüket), amikor filológusceleb-vadászatra indultam, ugyanis a névtáblák tanúsága szerint itt tanít többek közt a színházkritika Menendez Pidalja, Francisco Rico, a helyiek szerint ősbunkó Carme Riera (aki az előbbivel szintén fasírtban van) és a közönségkedvenc José Manuel Blecua Perdices, Alcina barátunk örök sanchópanzája.