Asszem nem mondok újat azzal senkinek, hogy itt Barcelonában nem csak spanyolul csacsognak a népek, én meg nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy legalább minimális érdeklődést ne mutassak a katalán iránt, ha már egyszer itt hivatalos (értsd: folyton szembejön az utcán, a bótban meg a bárokban), és mellesleg az EU legtöbb beszélőjével rendelkező olyan nyelve, ami nem államnyelv (mára már csaknem annyian beszélik, mint a magyart).
Az egyetem pedig teljesen magáénak érzi azt a mentalitást, hogy a katalánt márpedig terjeszteni kell (valószínűleg a sok évtizedes elnyomást megtorlandó), így ingyen nyelvkurzusokat tolnak minden külföldi feneke alá minden elképzelhető szinten. Közepesen lelkes nyelvtanulási szándékaimnak pedig ez pont kapóra jött, és bár minden órám spanyolul van, az egyik tárgyra arról kell nyelvészeti tanulmányt írni majd, hogy milyen mértékben hat a katalánhasználat a spanyolra errefelé, szóval ebből a szempontból nem elhanyagolható gyakorlati haszna is lesz legalább alapfokon "ugatni".
A negyven órás bevezető kurzus heti négy órát vesz el az életemből, és a nyelv önfeledt élvezetéhez mindössze a tíz metrómegállónyira lévő másik kampuszra kell átkolbászolni. Az órákat egy kissé dinka ötvenes nő tartja, már az első pillanatban tudtuk, hogy nem a poroszos fegyelmezése vagy az összeszedett, logikus nyelvtanítási módszerei miatt fogjuk szeretni, dehát ingyenes a kurzus, a spanyolok meg lazák. A nőci néha benyom egy-két katalán Bruce Springsteen-átdolgozást a youtube-ról, és lefordítjuk a szövegét, máskor a kortárs művészeti múzeum kiállításait elemzi, néha meg sutyiban szendvicseket hozat magának a szolgálatkész olaszokkal a szemközti büféből. Az óra elején egy laza mozdulattal lapjával lefelé a tanári asztalra borítja a síkképernyőt, hogy mindenkit jól lásson. Az órához egy 8 euróba fájó fénymásolt jegyzet is tartozik, ami nyelvkönyvnek gagyi, de egy minimál tudáshoz azért hozzásegít. Az órák elengedhetetlen tartozéka a '70-es években, Szeszélyes évszakok-stílusban készült nyelvtanító kabaréjelenetek lelkes befogadása.
A kurzuson kábé huszan osztozunk a katalán gyönyöreiben, a világ minden tájáról, szóval a hangulat igencsak multikulti. Vannak koreai származású amerikaiak, németek, franciák, mexikóiak, chileiek, nicaraguaiak, de a legnagyobb számban az olasz kontingens képviselteti magát, ami nagyban meg is határozza az óra jellegét. Bárki bármit mond, őket a világon senki nem tudja überelni, ha hangulatteremtésről van szó. Nem restek például "gyere ide, Buksi"-füttyentéssel magukhoz hívni a tanerőt, mikor az éppen rájuk bízta számítástechnikai problémáinak azonnali megoldását (pl. hogy kell lejjebb görgetni a wordben), de közben elkóricált a terem másik felébe. Rajtuk kívül meg itt van Massi is, az itteni legjobb cimborám, aki egy algériai származású francia srác, és feltűnő hasonlóságokat mutat megjelenésében és stílusában az ifjú Galla Miklóssal, de ennek ellenére hatalmas arc.
Az oktatás kizárólag katalánul folyik, ami sokszor vicces, mert bár a megértéssel alapjáraton nincs probléma a spanyol ismeretében, a nőci néha kicsit túlmelegszik, és olyan fordulatokat használ, amiket nem hogy egy kezdő, de talán még ő sem ért teljesen. A spanyol mint nyelv teljes kirekesztéséhez hozzátartozik, hogy ha kérdés van, az is csak angolul, vagy ha minden kötél szakad, az ember saját anyanyelvén tehető fel, hiszen a tanné konyhanyelvi szinten eldumálgat mindenkivel franciául és olaszul is. Ebből a szempontból ciki, hogy a csoport összetételéből adódó nagyszámú olasz kérdésre adott olasz választól az emberek java része nem lesz okosabb, a latin-amerikaiak meg külön megszívják, mert ők meg sokszor angolul sem tudnak, a spanyol meg tabu. Na jó, néha azért összeszorított foggal, de a néni elmondja a spanyol megfelelőket is, de azért mindenki tudja, minek hol a helye.
A nyelv egyébként érdekes, noha megérteni még mindig jobban megy, mint beszélni, pláne hogy a kiejtési szabályok még mindig nem lettek teljesen letisztázva, de a hangulat miatt megéri eljárni ezekre az órákra (meg a hozzájuk kötődő kocsmázásokra), ráadásul mindenkinek be kell majd mutatnia a saját országát a jól ismert póverpoint-kiselőadások segítségével, szóval lesz itt még sok kultúrizgalom. Pláne, hogy szinte mindig előkerül pár magyar vonatkozás is, például Sárközy vagy Cicciolina képében, melyeket meglepő módon sosem én hozok fel.
Persze valahol azt is sajnálom, hogy én kimaradok az otthoni kezdőcsoportos valenciano-élményekből Carlesszel, de majd csak sikerül valahogy kompatibilizálni a kettőt, ha egyszer hazaérek.